Rólam

2012-ben kerültem először kapcsolatba az üvegfestéssel. Először csak hobbiként kezdtem, aztán szépen lassan kirajzolódott bennem, hogy mit is szeretnék, így maradt az ékszerek és a lakberendezés világa. A művészetet és a kreativitást kombinálom egymással; egy modern, skandináv stílusú lakást is fel lehet dobni egy-egy színes üvegfestett képpel, illetve magunkat is felöltöztetjük az ékszerekkel. Ez egy varázslat, ebből lett a Varázsüveg.

Sok mindent készítek, faliképek, mandalák, lámpák, de bevallom, alkotásaim között szívem csücske az ÜVEGÉKSZERé! A legaprólékosabb, precíz munkával készül, hisz pici felületekről van szó. Ékszereim nem törékenyek, noha üvegre készültek, mert kemencében égetettek vagy vastag üveglencsére készültek.

2015. áprilisában, majd 2016-ban ismét a Magyar Alkotóművészeti Társulat (MANK) elismerte munkáimat, így többször is zsűrizett üvegfestő lettem.

Megjelentem az ország legnagyobb kézműves újságjában, a Praktika magazin 2016. májusi számában, ahol bemutattam, hogy festhetsz meg üvegkancsót és hozzá tartózóan poharakat is.

Milyenek a Varázsüveg alkotások?

Színesek. Célom az, hogy színt vigyek a szürke világba, feldobjam az emberek hétköznapjait minden alkalommal, mikor az én ékszereimet viselik vagy rápillantanak egy általam készített alkotás, legyen az falikép, mandala vagy egy hangulatlámpa.